Annotations / Reviews

A véleményt megjelenés előtt könyvtárunk ellenőrzi.
Értékelés:



Értékelés: Még nem értékelték (0 szavazat)

2023.09.29. 10:34:11
Forrás: Előszó
Gyerekkoromban nagyon vallásos életet éltünk. Minden péntek este igazi ünnep volt a szombat menyasszony érkezése , amikor az egész család összegyűlt a rabbi nagypapánál. A péntek esti áldásmondás (kiddus) rendszeres volt, a borral telt pohár fölött pedig a vacsora és ima után mindig énekeltünk. Befejezésül hagyományosan a 120-134. zsoltárokból, amelyek a szabadulásról, az egyetértésről és a békességről szólnak. A zsoltáréneklést ezekkel a héber szavakkal kezdtük: Sírhámalausz... Ez a grádicsok éneke", a lépcsődal", vagyis a fokozatosság éneke. Az egyik alkalommal beszélgettünk éneklés helyett. Volt egy háztartási alkalmazottunk akkoriban cselédnek hívták -, aki akkor este nem szedte le az asztalt, pedig már jócskán vacsora után voltunk. Megkérdeztük, mire azt mondta: - Hát még nem énekelték el a sír a malacot... Én még ma is hallom a malac sírását. A malac azt siratja, hogy milyen messze került a megtalált vagy megtalálni vélt Isten élő szava a mindennapi életünktől. Szigorú rabbik és papok szellemi múmiává göngyölték az Írás mondatait.